Sminktetoválás

A SMINKTETOVÁLÁS FOLYAMATA

KONZULTÁCIÓ

A konzultáció során átbeszéljük az elképzelésedet, előrajzolom a megfelelő formát. Átbeszéljük a színeket is, közösen kiválasztjuk, melyik illik legjobban a bőröd, szemed, hajad színéhez. A konzultáció időtartama kb. 20 perc, ingyenes, és semmire sem kötelez Téged.

SMINKTETOVÁLÁS MEGTERVEZÉSE

Az előrajzolás során több formát is kipróbálhatunk, és csak akkor kezdem el a pigmentálást, ha 100%-ig tetszik Neked a rajz! Így még a sminktetoválás megkezdése előtt meggyőződhetsz róla, hogy a lehető legideálisabb formát terveztük meg.

PIGMENTÁLÁSI FOLYAMAT

A sminktetoválás következő lépése maga a pigmentálás. Az előrajzolást követően, elkezdem elkészíteni a sminktetoválást az adott területen. Fontos, hogy az előrajzolást soha nem törlöm le a bőrödről, hanem hajszálpontosan azon haladok végig a tetoválás során! Ez azért nagyon fontos, mert csakis így kaphatjuk pontosan azt az eredményt, amit megterveztünk. A tetoválás alatt folyamatosan fertőtlenítem és érzéstelenítem a bőrfelületet, így nincs éles fájdalom. Amint elkészültünk, minden fájdalom megszűnik, utólag semmi rossz érzésed nem lesz. A pigmentált terület kissé megduzzad, de ez a duzzanat később magától elmúlik.

KORREKCIÓ

A sminktetoválás elkészülése után leghamarabb 1 hónap múlva, legkésőbb 2 hónapig élhetsz az egyszeri, ingyenes korrekciós lehetőséggel! Mindenképpen ajánlom, ha picit világosnak találod a színt, és szeretnéd ha sötétebb lenne, néhány helyen úgy látod, nem egységes a színe, ha kicsit szeretnél változtatni a formán (csak minimális változtatás lehetséges). A korrekció természetesen nem kötelező, amennyiben tökéletesnek érzed a színt és a formát is, akkor legközelebb elegendő a frissítésre bejelentkezned.

UTÓÁPOLÁS

Figyelj arra, hogy amíg a pörk le nem esik, lehetőség szerint ne érje víz. TILOS az uszoda, szauna, szolárium, direkt napozás a teljes gyógyulási folyamat alatt (kb. 4 hétig) Az általam adott készítménnyel folyamatosan kenni kell, naponta többször is, minimum 2 hétig. Nem szabad hagyni, hogy a tetovált terület kiszáradjon, de fontos, hogy ne is álljon rajta vastagon a krém. Kímélni kell a kezelt felületet: védeni kell mindennemű mechanikai és egyéb sérülésektől, nem szabad dörzsölni, kaparni. Ne siettesd a pigmentált pörk leválását semmilyen módon! A napozás, szolárium felgyorsítja a sminktetoválás kikopását a bőrből, ezért ha azt szeretnéd, hogy sokáig szép maradjon, a gyógyulási folyamat után is csak mértékkel napoztasd / szoláriumoztasd az arcod, illetve használj jó minőségű fizikai fényvédő krémet!

Professzionális sminktetováló gép, amellyel az ügyfél igényeinek megfelelő, természetes hatású és gyönyörű tetoválást kap.

A világszabadalommal védett kezelőfej és speciális tűmodulok révén egyedülállóan precíz munkát tesz lehetővé.

Color-in-Derm professzionális sminktetováló festék
  • Nem tartalmaz vas-oxidot, ezért egyszerűen beépül a bőrbe, anélkül, hogy a test idegen anyagként érzékelné
  • Valós színhatás: az üvegben látott színhez közeli árnyalatot ad a bőrben

  • Kiváló tapadó képesség: a festékek tartalmaznak egy speciális összetevőt, mely nagyban megkönnyíti a festékek beépülését. Ez óriási előny, mert az utómunkálatok, korrekciók ideje jelentősen lecsökken

  • Színtartósság

Szemöldöktetoválás

A sminktetoválások között az egyik legnépszerűbb tetoválás. Egy megfelelően elkészített szemöldök fiatalítja az arcot, kiemeli a szemet. Szemöldököt többféle technikával készítek, lehet teljesen természetes hatású, vagy akár karakteresebb sminkelt hatású is.

A friss sminktetoválás sötétebb kb. 1 hétig, a pörk leválása után pedig a szín világosabb lesz majd még, mint a végleges. Esetleg enyhén hámlik majd a tetovált terület, ezért még ilyenkor is ajánlatos krémezni. Nagyjából a harmadik hét végére alakul majd ki a végleges színárnyalat.

Szemhéjkontúr tetoválás

A szemöldöktetoválás után a második legnépszerűbb tetoválásforma. Gyönyörűen kiemeli a szemet, sűríti a szempillákat és elkerülhetjük vele a tusvonal állandó elkenődését.

Szemhéjtetoválás után

A szemhéjad kissé duzzadt lesz kb. 2-3 napig, és általában reggelente lesz fokozottabb az ödéma. Szükség esetén jegelheted, de arra figyelj, hogy ne áztasd fel a tetovált területet! Érdemes egy tiszta textilt a szemedre tenni, ez megakadályozza, hogy nedves legyen a szemhéjad. A pörk leválásáig azzal a szemránckrémmel ápold a szemhéjadat, amit eddig is használtál. Figyelj arra, hogy ne álljon rajta vastagon a krém, inkább többször tegyél rá keveset napközben egy tiszta fülpiszkálóval.

Ajak sminktetoválás

A szájtetoválás különböző problémára lehet megoldás:

  • Idővel fakul a szánk színe és elveszíti korábbi feszes kontúrját, a tetoválással ezen is tudunk segíteni.
  • Ha kicsit dúsabb, csókosabb ajkakat szeretnénk

Sminktetoválás képekben

Nézd meg hogyan dolgozunk! Mi nem érjük be kevesebbel, csak a tökéletessel! Legyen az szempilla építés, szempilla lifting, smink, smink tetoválás vagy a legújabb szolgáltatásunk, a ránctalanítás!

SMINKTETOVÁLÁS ÁRAK

Szemöldöktetoválás

Soft powder

50.000 Ft

Microbalding

40.000 Ft

Szemöldöktetoválás

Szempillasűrűsítés

30.000 Ft

Szemhéjkontúr

40.000 Ft

Szemhéjkontúr vastag

50.000 Ft

Időpont foglalás:

    Időpont foglalás menete:

    Foglalj időpontot bármelyik szolgáltatásunkra egyszerűen, gyorsan az „Időpont kérés” űrlap kitöltésével! Fontos, hogy a megjelölt kívánt időpont elérhetőségéről e-mailben vagy telefonon tudunk tájékoztatni. Mi esetben üres az időpont ott tudjuk véglegesíteni a foglalást!

    • Add meg a foglaláshoz a nevedet
    • Add meg azt az email címet ahol elérünk a foglalás véglegesítéséhez
    • Add meg a kívánt szolgáltatás nevét
    • Add meg az időpontot neked mikor volna a legmegfelelőbb, és mi onnantól intézzük!
    s
    Up
    d

    Welcome to Reina

    Step into a true oasis of digital beauty we devised for your new beauty center, resort or spa website.

    Monday 8:00 - 16:00
    Tuesday 8:00 - 16:00
    Wednesday 8:00 - 18:00
    Thursday 8:00 - 16:00
    Friday 8:00 - 17:00
    Saturday 8:00 - 12:00
    Sunday Closed